Botrány a Michael Jackson Emlékkoncerten
Most forogna a sírjában. Ahogyan a legtöbb online médium megírta, a Michael Jackson „tiszteletére” rendezett emlékkoncert botrányba fulladt. A hirdetés szerint a világhírű előadóművésszel korábban együttműködő zenészek, táncosok léptek volna fel. Sokan azzal érvelnek, hogy bolond az, aki arra számított, hogy ötvenes éveikben járó férfiak és nők fognak a színpadon szaladgálni és ugrálni. Azonban a 13.000,- és 20.000,- forint közötti jegyárakkal futó műsorban egyetlen olyan ember akadt, aki egyáltalán találkozott már Jacksonnal. A többiek sem énekelni, sem zenélni, sem táncolni nem tudtak. Én úgy gondolom, hogy ilyen jegyárak mellett joggal feltételezte az átlag néző, hogy minimum a „This Is It” elnevezésű koncertsorozat csapatát láthatja.
A hangulatot csak fokozta, mikor LIL C a közönség soraiból kiemelkedve nívósabb előadást nyújtott, mint a színpadon erőlködő „előadótársa”. Ha pedig láttátok, mit alakítottak a tánc terén, összehasonlításképpen nézzétek meg ezt:
i-Dance – Michael Jackson - Dangerous